Rólunk Írták
Heves Megyei Hírlap A Balla Pincészet: karakteres, egyedi nedűk A pincészet létrehozóját, Balla Istvánt, a fiatal borásznemzedék egyik képviselőjét már gyermekkorában megihlette a borkészítés szeretete és tisztelete. A családi pincészet 1996-ban alakult és a kezdetektől dinamikusan fejlődött. Ebben nagy szerepe van a feleségnek is, aki folyamatosan párja mellett állt a tervek valóra váltásában. A kezdet a szűkös pincei eszközök és a kis létszám miatt nem volt zökkenőmentes, a kedvező viszszajelzések azonban további tettekre sarkallták a fiatal szakembert. Az első palackozott borok az 1997-es évjáratból készültek és hamar meghozták a szakmai sikereket. Balla István mind vörös-, mind fehérboraival szép eredménnyel szerepelt többek között az Országos és a VinAgora Borversenyen, illetve a Pannon Bormustrán, ami újabb lendületet adott a pincészetnek. Mára több termelőtől, mintegy harminc hektár gondos szőlészeti ellenőrzés alatt álló területről vásárol fel minőségi termést, amelyben a világfajták mellett fontos szerep jut az olyan méltán népszerű fajtáknak, mint a Kékfrankos, Medina, Olaszrizling és a Zengő. A borászati technológia folyamatos fejlesztése, a reduktív fehérborkészítés bevezetése, a vörösborok riolittufa pincékben történő tölgyfahordós, majd palackos érlelése mind-mind a magasabb minőséget szolgálják. A Balla Pincészet borainak sokak által kedvelt, egyedi karaktere van. Jellegzetes ízvi-lágú, túlnyomó részben a gyümölcsösséget hangsúlyozó boraik egyre szélesebb körben állnak a fogyasztók rendelkezésére, a kiskereskedelemben és a gasztronómiában egyaránt. Balla István a hazai borkultúra egyik elkötelezett szolgálója. Borai mára eljutottak a kóstolópincéktől a nagyáruházak polcain keresztül, a szállodákon át az éttermekig. A bikavér ünnepén a FORST-HÁZ Étterem és Kávézó étkeihez kínálják kiváló 2000. évi Bikavérüket. A FORST-HÁZ Étterem és Kávézó ízletes konyhájával, lazán elegáns hangulatával, baráti áraival társas összejövetelek, üzleti ebédek meghitt vacsorák kedvelt helye a Dobó-téren. A Balla borászat és a FORST-HÁZ szeretettel várja vendégeit a 10. sátorban. |
![]() |
Forst-Ház Étterem és Kávézó, 3300 Eger, Dobó tér 1. Tel./Fax: 06 36 311 587, 06 30 507 5077
e-mail: forsthaz@forsthaz.hu Nyitva tartás: V-Cs 9.00 - 22.00, P-Szo 9.00 - 22.30